ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A LENGYEL NYELVRŐL 

forrás: www.lengyelorszag.hu 

       A külföldiek számára nagy kihívást jelentő lengyel nyelv az indoeurópai nyelvcsaládba tartozik, a szláv nyelvek nyugati ágának egyik tagja. Lengyel = polski, saját népnév: Polak 'lengyel ember', Polka 'lengyel nő', Polacy 'lengyelek'. A saját népnév, - amely a legtöbb európai nyelvben a lengyel nyelv vagy népcsoport megnevezésére elterjedt - alapja egy kikövetkeztetett *poljane 'síkföldiek', 'rétsági emberek' szó; a magyarban használatos lengyel név óorosz eredetű, a kikövetkeztetett *lędo 'irtványföld' alapalakból származó *lędzianь- 'pusztalakó' szóból, amely egyben törzsi elnevezésként is funkcionált. A magyarok valószínűsíthetően még a honfoglalás előtti időkben találkozhattak evvel a szóval, amelynek használata később általánossá vált.  

      A lengyel a Lengyel Köztársaság államnyelve, fejlett irodalmi nyelv, amely ezeréves múltra tekint vissza. A világon jelenleg csak 15 olyan nyelv van, amelyen legalább 50 millió ember beszél, és ebbe a csoportba a lengyel is beletartozik. Lengyelország lakosságának mintegy 98%-a, - ami körülbelül 40 millió embert jelent - anyanyelveként beszéli a lengyelt, de jól beszéli ezt a nyelvet az ukrán, a fehérorosz és a német kisebbség is. Az anyaországon kívül mintegy 10 millió lengyel él, a legtöbben tengerentúl: az Egyesült Államokban vagy 8 millió, főleg Chicago és New York városokban, ezenkívül Kanadában és Ausztráliában is jelentős lengyel kisebbség van. 800 ezer a lengyelek száma Franciaországban, félmillió a Fehérorosz Köztársaságban, 300 ezer Ukrajnában, 250 ezer Litvániában és mintegy 100 ezer Oroszországban. Magyarországon is jelentősnek nevezhető lengyel kisebbség él. Külön érdekesség, hogy a Miskolchoz közeli Istvánmajorban élő, - sokáig szlovákként számontartott - lengyel nyelvszigetnek többszáz éves múltja van, az ott élő emberek egy régi lengyel nyelvjárás örökösei és ápolói.     

      A lengyel nyelv a szláv nyelvek nyugati ágának egyik tagja, s mint ilyen, rokonságban van a csehvel és a szlovákkal, legszorosabb kapcsolat azonban mégis a mai Német Szövetségi Köztársaság területén (Bautzen /Budyšin/, Cottbus /Chóśebuz/, Lübbenau /Lubnjew/, Weisswasser /Běła Woda/ környékén)  beszélt szorbhoz (főként az alsószorbhoz), valamint az egykor az Elba mentén használt, de mára már kihalt polábhoz, kasubhoz és a szintén kihalt szlovinchez fűzi (e két utóbbit ma a lengyel nyelvjárásainak tekintik). Ez utóbbi nyelveket a szlavisták lechita nyelvcsoportként szokták említeni, a kasubot és a szlovincet pedig gyakran pomorán (vö. Pomorze - tengermellék) nyelveknek nevezik.

      A lengyel irodalmi nyelvben a hangsúly állandó és az utolsó előtti szótagra esik, amit szakszóval paroxitonikusnak vagy penultima-nak nevezünk. Ettől a szabálytól csak néhány idegen eredetű szó esetében van eltérés, ezek száma azonban elhanyagolható.  

      Magánhangzórendszere viszonylag kevés tagból áll: a, e, o, u, i, y, két orrhangú magánhangzó, másszóval nazális van: az ę és az ą.Amint az látható, a lengyel helyesírás a magánhangzók orrhangúságát a betű alá helyezett ún. diakritikus jellel, "farkincával" jelöli, amelynek lengyel neve az azonos jelentésű ogonek, de amely ugyanakkor nemzetközi (tkp. francia eredetű) néven cedille-ként (ejtsd: szedijj) ismert. Az ę-vel és ą-val jelölt hangokat azonban csak az ún. réshangok előtt, szóvégen és idegen szavakban ejtjük orrhangként, illetve néha a választékos kiejtésben. Legtöbbször azonban orális ejtésűek: mięso 'hús' ejtsd:mjenszo, wąs 'bajusz' ejtsd: vonsz, język 'nyelv' ejtsd: jenzik, proszę 'kérem' 'kérek' csak a választékos kiejtésben ejtjük prosen -nek, a legtöbbször egyszerűen prose azaz a nazalitás (az orrhangú ejtésmód) a lengyelben visszaszorulóban van. Mégis, talán a lengyel nyelvnek ez a tulajdonsága és tagadhatatlan dallamossága szolgálhatott alapjául annak a mondásnak, mely szerint "ami a neolatin nyelvek közt a francia, az a szláv nyelvek között a lengyel." Az i az előtte álló mássalhangzó lágyságát jelöli, de ha utána még egy magánhangzó áll, akkor néma marad és szerepe kizárólag a megelőző mássalhangzó lágyságának jelölésére korlátozódik pl. ni 'sem' ejtsd: nyi, nie 'nem' ejtsd: nye.  Az y betűvel jelzett hangzó tartozik még a lengyel hangrendszerbe, amely a magyar fül számára körülbelül egy i és e közötti hanghoz hasonlítható. Szólni kell arról is, hogy a lengyel írásrendszerben az o-val jelölt hang némileg eltér a magyar o-tól és leginkább a magyar a és o egyfajta sajátos keverékére emlékeztet.

      A magánhangzók eredeti rövidsége és hosszúsága nem őrződött meg és nem alakult ki a hosszú és a rövid magánhangzók ellentéte úgy mint pl. a cseh vagy a szlovák nyelvben. Az eredeti hosszú o maradványa ma az ó betű hangértékében, pl. pokój 'béke' ill. 'szoba'  ejtsd: pokuj jut kifejezésre. 

      A lengyel mássalhangzógazdag nyelv, amely tulajdonsága a nyelvet nem ismerő laikus hallgatónak is azonnal feltűnik. A mássalhangzók kemény (jésítetlen) - lágy (jésített), illetve zöngés - zöngétlen sorozatra oszlanak. Fontos megjegyezni, hogy a ć, ci/ ń, ni/ magyar ty, illetve ny betűk által jelölt hangokkal való ejtése nem felel meg pontosan a lengyel hangértéknek. Jellemző a lengyel nyelvre a susogó-sziszegő réshangok hármassága. Eszerint tehát a lengyel s /írásban sz/ és sz hangokon kívül /írásban s, tehát pont fordítva mint a magyarban, ezért ejtjük a város és egyszersmind az azonos nevű autómárka nevét Warszawa is kb. Varsavá-nak (!) / létezik még egy jésített típus is, amely a magyar hallgatóban selypes benyomást kelt: ś, si/, ź, zi/ ć, ci/, dź, dzi. 

Zöngétlen mássalhangzók: p, pi-, f, fi, t, c, ć, s, ś, cz, sz, ch, chi-, k, ki-

Zöngés mássalhangzók: b, bi-, m, mi-, w, wi-, d, dz, dź, z, ź, n, ń, *ł, l, li-, dż-, ż, (rz), r, j, g, gi-

Kemény mássalhangzók: p, b, m, f, w, t, d, c, dz, s, z, n, *ł, l, cz, dż, sz, ż, (rz), r, ch, k, g

Lágy mássalhangzók: pi-, bi-, mi-, fi-, wi-, ć, dź, ś, ź, ń, li-, chi-, j, ki-, gi-      

*Fontos megjegyezni, hogy az ł-betűvel jelölt hang félmagánhangzó (szaknyelven szólva szemivokális). Ez tulajdonképpen az ún. kemény l lengyel folytatója, ma már azonban a lengyel nyelvterület legnagyobb részén nem szótagképző u-nak ejtik. A betű hangértékéről és ejtésmódjáról a gyakorlati tanácsok szintjén később még lesz szó.

      A zöngés mássalhangzók a szó végén - mint a legtöbb szláv nyelvben - zöngétlenné válnak, pl. wóz 'kocsi' 'szekér' ejtsd: vusz, róg 'szarv' 'sarok' ejtsd: ruk,  Kraków 'Krakkó' ejtsd: krakuf Mivel a lengyel személy- és városnevek kiejtésében és átírásukban elég nagy zűrzavar uralkodik, így most röviden erről ejtenénk néhány szót, mintegy útbaigazításként.

      A c betű hangértéke megegyező a magyarral, a cz-vel jelölt hang azonban cs-nek ejtendő éppúgy, mint a ć (ez utóbbi tulajdonképpen egy selypes ty) vagy az egyszerű c is, ha utána i következik. Tehát Sienkiewicz olvasandó: Senkjevics, Noteć (Netze) ejtsd: Notecs, cień 'árnyék' ejtsd: cseny. A lengyelek ajkán mindezek a cz-vel, ć-vel vagy ci-vel jelölt hangok más-más árnyalatot vesznek fel, mi azonban nem vétünk vele túl nagy hibát, ha mind egyformán ejtjük, s nem is követünk el olyan értelmetlenséget, mintha Szienkievic, Notec vagy cien szókat olvasnánk vagy mondanánk, ahogy ez néha sajnos hallható. A d betűt úgy olvassuk, mint a magyarban, hasonlóan a dz-t is. De már a dż-vel, illetve dź-vel jelölt hangokat, valamint a dz-t is ha utána i következik dzs-nek ejtjük pl. Madziar 'magyar' ejtsd: madzsar. Ennek a szónak egyébként némileg hasonló színezete van ahhoz, mintha magyarul  egy lengyelt polyáknak vagy poláknak neveznénk.

      Az l-betű hangértéke tulajdonképpen azonos a magyar l-ével, az ł viszont, - amelyről fentebb már volt szó - egy speciálisan lengyel hangot jelöl. Ez zöngés hang, amelynek kiejtésekor az ajkak egy pillanatra közelednek egymáshoz, de leggyakrabban nem válnak kerekké. Jelentősebb ajakkerekítést csak akkor vehetünk észre, ha az ł-lel jelölt hang közvetlenül az u magánhangzóval együtt szerepel, pl. kółko 'kerék' ejtsd kb.: kuuko, łódka 'csónak' ejtsd kb.: uutka. Ilyesféle hangot ejtünk a magyar nyelvben a következő szavakban: autó, Európa, reuma, augusztus. Ha ez az ejtésmód számunkra túl problematikus, nem követünk el nagy hibát, ha magyarosan kemény l-nek olvassuk, tehát ez esetben nem Mauopolszka, hanem Malopolszka (Małopolska). Hasonlóképpen Lech Wałęsa nevét is olvashatjuk nyugodtan így: Leh Valensza.     

Az n ugyanaz, mint a magyarban, az ń pedig ny-nek ejtendő, tehát: Poznań ejtsd: Poznany. A lengyelben az r a magyar r-rel azonos hangot jelöl, az rz hangértéke azonban zs, kivétel, ha p, t, k, ch után következik. Ennek megfelelően tehát: przed 'elé', 'előtt' ejtsd: pset, trzeba 'kell' ejtsd: tseba, krzak 'bokor' ejtsd ksak, chrzan 'torma' ejtsd hsan, de korzeń 'gyökér' ejtsd: kozseny.

A mi v-vel jelölt hangunkat a lengyelben w jelöli, amelyet a nevek leírásánál mindig figyelembe kell venni. A z hangértéke szintén azonos a magyar z-ével, de a ż és a ź már zs-nek ejtendő, valamint maga az egyszerű z is, ha utána i következik, bár a lengyelek a ż és a ź esetében is megkülönböztetnek kiejtésbeli árnyalatokat.

Áttérve a magánhangzókra, a beszéd zenéjét a lengyelben nem az időmérték, hanem a hangsúly adja. Nem is találunk más ékezettel ellátott betűt csak az ó-t, amelynek - amint erre már rámutattunk - u a hangértéke. Tehát Lwów 'Ilyvó' vagy 'Lemberg' ejtsd: Lvuf, Lódź 'Lódz (város)' ejtsd kb.: Uutcs.

      Fontos tudnivaló, hogy a lengyelek -ski és -cki végződésű nevei mindig -i vel írandók. A -ski és -cki végződésű (és melléknévi eredetű) családnevek női vezetéknevei mindig nőnemű, tehát -a végződést kapnak. Így pl. a Sawicki család női tagja Sawicka lesz.

Különbség van a már fentebb is említett lengyel orrhangok (szakszóval nazálisok), az ą és az ę ejtésében is a hangkörnyezettől függően. A b és a p mássalhangzók előtt ezek a betűk om-nak, illetve em-nek  olvasandók. Lesz tehát sąd 'bíróság' ejtsd: szont, święty 'szent' ejtsd kb.: svjenti, węgier 'magyar férfi' ejtsd: vengjer, de dąb 'tölgy' ejtsd: domp, sęp 'keselyű' ejtsd: szemp.

A lengyel éppúgy, mint a magyar lelkiismeretesen kiolvas minden betűt úgy, ahogy az az ő helyesírása szerint írva van, azaz nem redukál. Tehát Puck város Puck-nak és nem Pukk-nak Reymont, a Nobel-díjas író neve Rejmont-nak és nem Römon-nak hangzik. 

      A lengyel típusát tekintve ragozó nyelv hajlító sajátságokkal. A lengyel - mint a szláv nyelvek általában - három nemet, úgy mint: hím- nő- és semlegesnem ismer, ami archaikus vonásnak tekinthető. Az alaktanban a szláv alapnyelvtől örökölt formagazdagság csak kevéssé egyszerűsödött. A főnevek ragozásában nem maradt meg a kettős szám kategóriája, az ún. dualis, ezek az alakok a mai lengyelben csak néhány szó esetében őrződtek meg, illetve bizonyos nyelvtani esetekben fordulnak elő, úgy mint választható formák pl. a ręka 'kéz' főnév többesszámú alakjában ręce 'kezek', az oko 'szem' és az ucho 'fül' főnevek többes száma ember és élőlény e testrészeit jelölve nem oka illetve ucha (ez lenne a szabályszerű) hanem oczy 'szemek' tkp. 'két szem' és uszy 'fülek' tkp. 'két fül'. Ugyanezen főnevek szabályos eszközhatározó esetű formái oczami 'szemekkel' uszami 'fülekkel' mellett megvannak az eredetileg kettős számú formák is: oczyma, uszyma 'u.a.'. Ugyanígy pl. a pięć (és rajta kívül még számos) számnévnek eszközhatározó esetben megvan a pięciu és az eredetileg a kettős számban használatos pięcioma alakja is. A lengyelben megmaradt mind a hét eset: az alany-, a birtokos, a részes, a tárgy-, az eszköz-, a helyhatározó és a megszólító. A többes számban az eseti végződésekben jelentős egyszerűsödés ment végbe, a részes esetben az -om, az eszközesetben az -ami, a helyhatározó esetben az -ach végződés vált általánossá. A lengyel megkülönbözteti a hímnemű élőlényeket jelölő szavakat a többitől úgy, hogy ezek egyes számú tárgyesetű alakja a birtokos esetével egyezik meg. Ez érvényes néhány -a végű főnévre is, ha azok személyt jelölnek: pl. sędzia 'biró' birtokos és tárgyesete sędziego, de ziemia 'föld' birtokos esete ziemi, tárgyesetű alakja viszont ziemię. Az igeragozásban - mint a szláv nyelvek nyugati csoportjában általában - nem maradtak meg a szláv egyszerű múlt idejű alakok, az ún. imperfectum és az aoristos. Ezek használata már a lengyel nyelvfejlődés korai szakaszában is igen ritka volt. Az egyetlen múlt időként a mai lengyelben az egykori perfectum alakjai használatosak. Ezek a múlt idejű összetett alakok, de a feltételes mód alakjai is akárcsak a szorbban, a lengyelben is összevonódtak a być 'lenni' segédige  rövid alakjainak személyragjaival: czytałem < czytał + jeśm 'olvastam' czytałbym < czytał + bym (eredetileg bych) 'olvasnék'. Létezik ugyan a lengyelben még egy összetett múlt idő, az ún. czas zaprzeszły (azaz régmúlt avagy plusquemperfectum) ezt azonban a mai beszélt nyelv már nem használja, csupán néhány kötött kifejezésben él tovább ez az alak. Igaz ugyan, hogy egyes XIX. századi íróknál gyakrabban találkozhatunk vele, de ott is leginkább csak stiláris eszközként használatos. A mai lengyel beszélt nyelv - az oroszhoz hasonlóan - már nem tesz különbséget a feltételes mód jelen és múlt ideje között sem. Erre legtöbbször a szövegösszefüggés utal.

      A befejezettség - befejezetlenség (folyamatosság) kategóriája, szakszóval az aspektus a többi szláv nyelvhez hasonlóan igen fejlett és döntően morfológiai eszközökkel (igekötőkkel illetve képzőkkel) fejeződik ki. A laikus számára ez a szemlélődés szintjén úgy jelenik meg, hogy egy pl. magyar igei szónak a lengyelben két ige: egy folyamatos és egy befejezett felel(het) meg. Minthogy a magyarban az ilyen (értsd: aspektus-)jelentések kifejezése nem kötelező, és az ennek kifejezésére szolgáló eszközök korántsem olyan rendszeresek, mint a lengyelben, ennek a kategóriának a megértése/megragadása nehéz helyzet elé állítja a nyelvtanulót. A jövő időt a folyamatos igéknél a főnévi igenévhez járuló być 'lenni' segédigével képezzük pl. będzie czytać/ czytał/a/o 'olvasni fog', befejezetteknél pedig az igekötős vagy a megfelelő képzős igealak jelen idejű személyragokkal ellátott formái eleve jövő idő jelentésűek pl. napiszę 'megírom'. A két jövő idő között az a különbség, hogy míg a folyamatos igével képzett, összetett azt jelöli, hogy v.ki a jövő egy szakaszában mivel lesz elfoglalva (a cselekvés eredményességének árnyalata nélkül), addig a befejezett igével képzett, egyszerű alak a jövőnek egy pontján biztosan bekövetkező, eredményes cselekvést jelöl pl. będzie pisał list kb. 'levelet fog írni (nem biztos, hogy befejezi)' gf napisze list 'megír egy levelet'.                 

      A lengyel szórend szabad (akárcsak a szláv nyelvekben általában), de nem tetszőleges. Alapja az egyenes: alany (S) g állítmány (V) g tárgy v. más bővítmény (O) sorrend. Egy tekintetben azonban a lengyel szórend mégis elüt a többi szláv nyelvtől: ti. az állandó tulajdonságot jelölő, ún. minősítő jelző - bizonyára latin hatásra - gyakran a jelzett szó mögé kerül, különösen, ha a szónak több jelzője is van pl. smaczny chleb razowy 'finom rozskenyér', Polskie Koleje Państwowe 'lengyel államvasutak'.

      A lengyel a magázás kifejezésére nem a többesszámú személyes névmás második számát (wy) használja, mint pl. az orosz és számos más szláv nyelv is (bár ez a megszólítási forma él még egyes nyelvjárásokban), hanem a Pan 'úr', Pani 'úrnő' 'hölgy' és többes számban a Państwo kb. 'úr(ak) és hölgy(ek) együtt' szavakat harmadik személyű igével pl. Jak się Pan nazywa? 'Hogy hívják Önt?' (szó szerint: Hogy hívják az urat?) Odprowadzę Panią 'Elkísérem magát (a hölgyet.)'

A lengyel nyelv hajlító sajátsága főleg a szóképzés magánhangzó-váltakozásaiban nyilvánul meg, pl. dech 'lehelet' - duch 'lélek' 'szellem' - oddychać 'lélegezni'.   

      A lengyel helyesírása latin betűs, részint francia, de főképp a német hatása alatt fejlődött a középkortól kezdve. Így pl. a v hangot w jelöli, a v betű csak idegen szavakban vagy kifejezésekben fordul elő pl. veto 'vétó', vivat 'vivát', volt 'volt'. Az sch betűkapcsolat sokáig s hangértékben volt használatos, amint a mai németben is. Az elég nagyszámú összetett betű csak a mássalhangzók között maradt meg, a magánhangzók megkülönböztetésére való ún. diakritikus mellékjelek a Husz-féle cseh helyesírási reform hatására terjedtek el bizonyos módosításokkal (érdekes például az is, hogy számos latin betűvel író szláv nyelvtől eltérően a lengyel a cs vagy az s hang jelölésére ma nem kampót (hacsekot pl. č, š ) hanem összetett betűket cz, sz használ, mint ahogy a zs hangot se ž-vel, hanem a betű fölé tett ponttal: ż jelöli.) A lengyel helyesírás és a lengyel betűk kapcsán egy magyar vonatkozásra is ki kell még térnünk. A vizsolyi biblia eredetijét, vagy akár a reprint kiadást figyelmesen szemlélőnek - már amennyiben a lengyel betűket ismeri - fel kell hogy tűnjön néhány lengyel betű használata pl. az ę [e] hangérékben vagy cz magyar [cs] hangértékben. Ennek magyarázata, hogy a Vizsolyban nyomtatott biblia tipográfusa, bizonyos Manskovit Bálint lengyel származású volt, aki a nyomdászmesterséget Krakkóban tanulta, ahonnan néhány betűt is magával hozott. (A történetnek egyébként Tóth-Máté Miklós állit szép emléket "Megszámlálta futásodat" című regényében.)  

      Az első helyesírási szabályozás a XVI. sz. íróinak a körében született, amelyben bizonyára nem kis szerepe volt az egyre terjedő könyvnyomtatásnak is. 1827-tól kezdve a tudományos akadémia (illetve ennek akkori elődje) 1936-ig több szabályzatba foglalja és módositja a helyesírást. A ma is érvényesnek tekinthető helyesírási szabályzat 1956-ban kelt. Ez szabályozza a betűkapcsolatokat, a betűmódosításokat, a mellékjel-használatot, valamint legutóbbi változataiban néhány esetben az egybe- és különírás kérdéseire is kitér. 

      A lengyel nyelvjárások közt kettőt több kutató is külön nyelvnek tekint. Ezek a kasub és a szlovinc. Erre az szolgáltat alapot, hogy bizonyos mértékű külön írásbeliség, sőt nem elhanyagolható mennyiségű és jelentőségű (!) szépirodalom is kialakult rajtuk. (Érdekesség, de mégis ide kívánkozik, hogy az 1999-ben Nobel-díjat kapott német író, Günter Grass interjúiban  öntudatosan hangsúlyozza kasub gyökereit.) Ma már létezik kasub nyelvű bibliaforditás és Gdańskban kiadtak egy a kasub helyesirás elveit rögzitő ortográfiai szótárat is. A fent említetteteken kívül a lengyel nyelvben négy fő nyelvjáráscsoport különböztethető meg: 1. nagylengyel (Kujawy és Poznań térsége), 2. kislengyel (Krakkó térsége), 3. sziléziai (Katowice) és a 4. mazóviai (Mazowsze, Varsó és a tőle észak-nyugatra elterülő vidék). A különbségek köztük számottevőek. A fenti nyelvjárások megoszlanak többek közt a nazális magánhangzók színében, főképp pedig az ún. mazuráló (a kislengyel és a sziléziai nyelvjárások is ilyenek) és nem mazuráló fonetikai jellegzetességben. A mazóviai ún. mazuráló nyelvjárás csak kétféle fogmeder táján képzett zár- és réshangsorozatot ismer, míg a többi az irodalmi nyelvvel együtt hármat. A mazurálás abban áll, hogy a "selypes" hangokon kívül csak s, z, c, és dz hangokat ejtenek, tehát pl. a cz helyett c-t, ż helyett z-t. vö. nem mazuráló czysty 'tiszta' - mazuráló cysty, nem mazuráló żyto 'rozs' - mazuráló zyto. Az egyes nyelvjárások között szóhasználatbeli, lexikai eltérések is vannak, ugyanakkor ez az eltérés nem olyan mértékű, hogy gátja lenne egyfajta viszonylagos kölcsönös megértésnek. Amennyiben a kasubot a lengyel nyelvjárások egyikének fogadjuk el, meg kell állapítanunk, hogy az eltérés a többi nyelvjáráshoz képest a kasub esetében a legnagyobb, itt nem is igen beszélhetünk  kölcsönös megértésről. 

      Az irodalmi nyelv kialakulása körül máig sem tisztázott minden részlet, az irodalmi nyelv felledülésének idején ugyanis Krakkó (tehát mazuráló terület) volt az ország fővárosa és a kulturális élet központja. Az is lehetséges azonban, hogy a nem mazuráló sajátság - amely az irodalmi nyelvet jellemzi - még korábbról vált általánossá, amikor a lengyel udvarnak még nagylengyel területen (Gniezno, Poznań) volt a székhelye.

      Az írásbeliség és irodalom a lengyelek közt - akárcsak Magyarországon és más európai országokban is - latin nyelven indult el. A talán legrégebbi lengyel szöveg, az egyházi-szláv összefüggésekre utaló és jeletős cseh hatást tükröző Mária-himnusz, a Bogurodzica kivételével a középkori lengyel irodalom sokáig a latinizmus vizein evezett. Latinul írta 1115 körül krónikáját Gallus, a Franciaországból a lengyel udvarba jutott pap. Wincenty Kadłubek, a XIII. sz. elején élt krakkói püspök, királyi megbízásból írta meg Historia Polonica c. krónikáját, szintén latinul.  A lengyel nyelvű írásbeliség a csehhez képest később alakult ki, a kereszténység szintén csak a XI. sz. óta gyökerezett meg, a szlávok apostolaként is emlegetett két hittérítőnek Cirillnek (826-867) és Metódnak (815-885) a tanításai nem terjedtek el a lengyelek közt.         

      Ami az írott emlékeket illeti, lengyel szavak (elsősorban személy- vagy helyiségnevek) a XII. - XIII. sz.-i latin nyelvű oklevelek lengyel glosszáiban fordulnak elő szórványosan. Ezek közül a lengyel nyelvtörténet szempontjából felbecsülhetetlen értékét, nyelvészeti jelentőségét tekintve a gnieznói bulla (Bulla gnieźnieńska) emelkedik ki, amely egy 1136-ban keletkezett latin nyelvű dokumentum, de amely ugyanakkor 410 lengyelül írott bejegyzést is tartalmaz. Fontos itt megemliteni még az ún. henrykówi könyvet (Księga henrykowska) is, amely 1270-ből származik és az első lengyel mondatot tartalmazza, amely így szól: day at ia pobrusa a ti poziwai g Daj, ać ja pobruszę, a ty pożywaj; azaz: 'Engedd, hogy most én köszörüljek egy kicsit, te pihenj!' Ez tulajdonképpen a Boroszlóhoz (Wrocław) közeli Henryków cisztercita kolostorának alapító okirata. Az első hosszabb lengyel szövegemlék a Kazania świętokrzyskie. A következő két évszázadból latin nyelvű zsoltárok forditásai maradtak fenn, továbbá egy töredékes bibliafordítás, amelyet lelőhelyéről Sárospataki Bibliának (Biblia szaroszpatacka) vagy másként Zsófia Bibliának (Biblia królowej Zofii) neveznek (Zsófia lengyel királyné [1405-1461] számára készült). A XV. században főként versek és prózai írások keletkeztek. Ekkor következik be az 1364-ben alapított krakkói egyetem nagy fellendülése. Eljutnak ide a huszitizmus és a humanizmus áramlatai is. A XV. sz.-i Krakkó Európa egyik kulturális központja lesz. Ebben az atmoszférában működik a lengyel történetírás klasszikusa, Jan Długosz krakkói kanonok (1415 -1480). Történeti főművén (Historia Polonica) negyedszázadig dolgozott. Vérbeli humanistaként alapos kutatásokat végzett, s adatait kritikával igyekezett megrostálni. Latinul írt, Livius volt az eszménye, de megtanult oroszul is, hogy Nestort és az orosz évkönyveket eredetiben olvashassa.    

      A lengyel szépirodalom a XVI. sz.-ban virágzott fel. Jan Kochanowski (1530-1584) - aki egyforma tökéletességgel művelte a latin és a lengyel lírát - és a jezsuita Piotr Skarga (1536-1612), Mikołaj Rej (1505-1569), Bartosz Paprocki (1540-1614) neve fémjelzi ezt a korszakot. A lengyel nyelvű szépirodalom megteremtésének egyik legelszántabb és legkövetkezetesebb képviselőjeként talán a protestáns, humanista olvasottságú autodidakta nemesúr, Mikołaj Rej nevezhető meg, hiszen neki tulajdonítható, az azóta már közismertté vált mondás: "A niechaj narodowie wżdy postronni znają,iż Polacy nie gęsi, iż swój język mają." - 'Hadd tudja meg minden idegen nép, hogy a lengyelek nem libák, hogy saját nyelvük vagyon.'

      Az első teljes bibliafordítás 1534-ben jelent meg. A következő századokban az irodalmi élet hanyatlani kezdett az állam meggyengülésének következtében. A németen kívül erős francia hatás jelentkezett. Ezzel szemben az ország háromszori felosztása (1772, 1793, 1795-1796) és az ennek nyomán kibontakozó belső ellenállás serkentőleg hatott a nemzeti öntudatra, és ez a költők és írók alkotásaiban szintén kifejezésre jut. Ebben az időben a lengyel irodalmi nyelv a csehvel szemben előnyösebb helyzetben volt. A modern irodalmi nyelv kialakulása olyan nagy iróknak és költőknek köszönhető, mint Adam Mickiewicz (1798-1855), Juliusz Słowacki (1809 -1849), Henryk Sienkiewicz (1846-1916), Stefan Żeromski (1864-1926). Ez utóbbi sok neologizmussal gazdagította a szókincset. A lengyel irodalom egyik legeredetibb alakja, aki költőként, dráma- és prózairóként, de szobrészként és festőként is ismert volt, Cyprian Norwid (1821-1883) is számos új szót alkotott, de gyakran folyamodott archaikus kifejezésekhez is. Talán ebben rejlik stílusának eredetisége, utánozhatatlansága. A lengyel nyelvet egyébként a a 30-as évek modern vonulatának képviselői pl. Stanisław Ingacy Witkiewicz, művészi nevén Witkacy (1886-1939) valamint Witold Gombrowicz (1904-1969), de a kétnyelvű Julian Tuwim (1894-1953) is számos új kifejezéssel gazdagította, amely tény nemcsak a fentebb említett írók és költők egyéni nyelvi leleményességére/zsenijére mutat rá, de a lengyel nyelv szinte kiapadhatatlan szóképzési potenciálját is igazolja.

      Minthogy a XVII. sz.-i hanyatlás után a következő századokban szervesen fejlődött tovább az irodalmi és a kulturális élet, a magyar és a cseh, vagy akár a horvát nyelvújitáshoz hasonló mozgalom nem alakult ki a lengyelek körében. A lengyel nyelvi purizmus inkább csak aktuálpolitikai trendektől vezérelt rövid "akciókban" nyilvánult meg, amelyek legtöbbször csupán néhány kifejezésre korlátozódtak, így aztán nem is érhettek/értek el "teljes sikert". A II. világháború utáni németellenesség például néhány köztudottan német eredetű szó lengyel szóval való helyettesítésének igényében is kifejezésre jutott. Így lett a durszlak-ból 'tésztaszűrő' cedzak, a szlafrok-ból 'pongyola' podomka, vagy a krawat-ból 'nyakkendő' egyenesen zwis męski. Az eredmény persze felemás lett: általában az első, a megszokott megnevezés maradt meg beszélt nyelvinek, míg az újonnan meghonosítani kívánt a legtöbbször csak mint árumegnevezés kezdett funkcionálni, vagy - mint a zwis męski esetében - kérészéletűnek bizonyult. Ennek köszönhetően aztán tovább bővült a lengyel nyelvre amúgy is jellemző kettős megnevezések, szakszóval dublettek száma. Arra is akad példa, hogy az idegen eredetű név szakzsargonként szűkebb körben használatos, míg a lengyel elemekből álló megnevezés általánosabb, mint a karter ismertebb nevén miska olejowa 'olajteknő' esetében. A fentebb elmondottak következtében a lengyel nyelvben számos idegen eredetű szó használatos, amely egyben természetesen a lengyel nyelvet ért idegen hatásoknak, a mindenkori lengyel politikai irányoknak, és egyben a lengyel történelemnek is hű tükre.

      A német hatás a városi élet, ipar (kézműipar) kifejezéseiben jelentkezik, pl. ratusz 'városháza' < Rathaus, burmistrz 'polgármester' < Bürgermeister, farba 'festék' < Farbe 'szín', az -unek képző szintén a német -ung lengyel adaptációja vö. ratunek 'mentés' < Rettung a lengyel dziękować (a cseh děkovat-hoz és a szlovák ďakovat’-hoz hasonlóan) szintén német származék vö. danken. A cseh hatás inkább a vallásos és elvont kifejezésekben jelentkezik, a cseh eredetű kifejezések sokszor latin szavak adaptációi és általában az emelkedett stílusrétegbe tartoznak vö. bierzmować 'bérmál' < biřmovat (lat. affirmare), sprawiedliwy 'igazságos' < spravedlivy, hańba 'szégyen' < hanba, obywatel 'állampolgár' < obyvatel, papież 'pápa' < pápež, jedwab 'selyem' < hedvabí, mnich 'szerzetes' < mnich, pielgrzym 'zarándok' < pilgřim, kościół 'templom' < kostel, błagać 'könyörögni' < blahat. A latin cseh és német nyelven kívül ukrán és fehérorosz elemekkel is bővült a szókincs a XVI-XVIII. sz. folyamán fennálló Únió idején pl. czeremcha 'zelnicemeggy'  vö. or. черёмуха, wataha 'bandavezér' < ватага, hurt 'nyáj' < гурт, czereda 'csapat' < череда, 'csomó' bohater 'hős' < богатир, hultaj 'semmirekellő' < гултай, harować 'melózik' < гарувати. Néhány (főként a katonáskodással kapcsolatos) magyar szó is bekerült a lengyel szókincsbe. Ezen átvételek többsége Báthory István erdélyi fejedelem (1533-1586) lengyel királyságának idejéből (1576-1586) származik. Ilyen pl. a szereg < 'sereg', 'sok' 'rengeteg', deresz < 'deres (ló)', orszak 'menet', 'kíséret' < őrség, hejnał 'kürtszó - (a krakkói Mária-templomban)' < hajnal, dobosz < 'dobos', karwasz < 'karvas', szyszak < 'sisak'. A magyarhoz hasonlóan a francia átvételek egy része is a katonai élet szókincséből került ki, de számos más vonatkozású átvétel is akad pl. kirasjer 'páncélos lovaskatona' < cuirassier, karabin 'karabin' < carabine, de pl. kurtyzana 'kurtizán' < courtisane, fiakier < fiacre vö. Rue de St. Fiacre, fotel 'fotel' < fauteuil. Francia eredetű Varsó Żoliborz kerületének neve is vö. joli bord 'szép part'. A hagyomány szerint a francia Valois Henrik (1573 -1574) jellemezte így a Visztula partját. Az olasz eredetű kifejezések a lengyelben főként I. (Öreg) Zsigmond (1506- 1548) uralkodásának idején felesége, Bona Sforza királyné jóvoltából - aki az 1518-1556-os években élt Lengyelországban - honosodtak meg. Ezek legtöbbje az ételekkel, egyes fűszer- vagy más növénnyekkel kapcsolatos: karczoch 'articsóka' < carciofo, pomidor 'paradicsom' < pomo d'oro, pomarańcza 'narancs' < pomo d'arancio, łazanka 'kockatészta' < lasagne, wermiszel 'metélt' < vermicelli. A leveszöldséget lengyelül máig włoszczyzna-nak tkp. 'olasz dolog'  (vö. włoski 'olasz') nevezik.  

      A lengyelben a szókincs bővülésének leggyakoribb módja a szláv nyelvek adottságainak megfelelően a szóképzés pl. myjnia 'autómosó' < myć 'mosni', zimowisko 'téli üdülőhely' < zima 'tél' uzdrowisko 'gyógyüdülő' < uzdrowić 'egészségessé tesz'. Az egyéb eszközök közt gyakori az összetétel, különösen a tudományos-technikai kifejezések terén, pl. gwaroznawstwo 'nyelvjáráskutatás' < gwara 'nyelvjárás' + znawstwo 'ismeret' wodociąg 'vizvezeték' < wod- 'viz' + ciąg 'vezeték'. Az ilyen összetételek legtöbbje német tükörfordítás vö. wodociąg = Wasserleitung. 

      A lengyel nyelv tudományos kiművelése a lengyel nemzetközi többnyelvű szótárak (pl. Murmelius 1526, Calepinus 1574) lengyel anyagát figyelmen kívül hagyva bizonyos Bartołomey z Bydgoszczy szótárával veszi kezdetét 1532-ben. Grzegorz Knapski 1634-ben megjelent lengyel -latin-görög szótára már normatív törekvést tartalmaz. A modern irodalmi nyelv első lexikális megalapozója a részben nyelvtörténeti jellegű hatkötetes Słownik Języka Polskiego Samuel B. Linde összeállitásában (1807-1814). Ez a nemzetközi vonatkozásban is méltán kiemelkedő jelentőségűnek nevezhető mű szolgált Jungmann cseh szótárának mintájául. A Linde-féle szótárat a múlt században több értelmező szótár is követte, míg 1958-1969 közt Witold Doroszewskinek, a Varsói Egyetem nyelvész professzorának főszerkesztői vezetése alatt 11 kötetben adták ki a nagy akadémiai szótárt. Az első lengyel nyelvtan 1773-1783-ban jelent meg Onufry Kopczyński tollából. Az egyéb nyelvtudományi kutatások terén Jan Rozwadowski (1867-1935), Język polski i jego historya (1915), Kazimierz Nitsch (1874-1958), Jan Łoś (1871-1928), Tadeusz Lehr-Spławiński (1891-1965) nyelvtörténeti, Kazimierz Nitsch, Stanisław Szober (1879-1938), Józef Bubak (1934-1999) és Stanisław Urbańczyk (1919- ) nyelvjáráskutatási, névtani és egyéb nyelvészeti tevékenysége kiemelkedő. Meg kell emliteni itt még a kiváló nyelvész, Jan Karłowicz (1836-1903) nevét is, aki a lengyel nyelvjárások szótárának (Słownik gwar polskich) szerzője. Talán kevesen tudják róla, hogy nemcsak mint nyelvész de mint muzsikus is kiváló volt: mesterien kezelte a csellót. De a lengyel nyelv tudományos feldolgozásában is jelentős volt az általános nyelvtudomány egyik kitűnősége, Jan Baudouin de Courtenay (1845-1929). Ő az ún. kazanyi nyelvészeti iskola megalapitója, aki apai ágon francia eredetű családból származott. Jan Baudouin de Courtenay 1875-1883 között volt a kazanyi cári egyetem nyelvtudományi tanszékének professzora, majd 1883-tól tanítványa és később munkatársa, Mikołaj Kruszewski töltötte be ezt a hivatalt. 

      A lengyel hangzásában erősen különbözik az összes többi szláv nyelvtől, főként a gyakori sz, s, zs és az ún. "selypes réshangok", továbbá az orrhangú magánhangzók folytán. Irott szövegekben ugyancsak a fenti hangok betűjelei révén: sz, cz, ś, ż, ź, ń, ę, ą, ł, rz, w  különböztethető meg. A lengyel nyelv részben hangrendszerbeli eltérései, részben szókincsének, főként az alapszókincset meghaladó, azon túlmutató rétegeinek különbsége miatt csak kevéssé érthető a többi szláv nyelvek beszélői számára. Még a csehhez és a szlovákhoz viszonyítva sincs meg a gyakorlati kölcsönös érthetőség magasabb foka. Viszont a fehérorosz és az ukrán néppel való évszázados kapcsolatok következtében e nyelvek valamivel könnyebben érthetők a lengyelek számára.  
 
 

Szerző:

Pátrovics Péter adjunktus

ELTE Balti és Szláv Fillógiai Intézet

Lengyel Filológiai Tanszék